BÉLFLÓRA

Probiotikumok

Probiotikumok szerepe idős korban

Az élet folyamán - ahogyan a táplálkozási szokásaink, úgy a bélben élő baktériumok aránya is számos változáson megy keresztül. Nem beszélve arról, hogy egy vírusfertőzés vagy egy kiadós antibiotikumos kezelés csorbát ejt a bélflórában.
Az életkor előre haladásával számos változáson megy keresztül a belek mikrokörnyezete. Egyes baktériumok teljesen eltűnnek, mások felszaporodnak. A születés után elsőként letelepedett bifidobaktériumok szinte teljesen kihalnak, míg az enterococcusok, enterobaktériumok, clostridiumok, lactobacillusok felszaporodnak. A megnövekedett számú korokozók mérgező anyagok felszaporodásához jelentenek kedvező feltételeket, melynek talaján számos betegség, például rákos sejtburjánzás is kialakulhat.

Fertőzésekkel szembeni védelemet jelenthet idős korban a probiotikum.

A főleg télen, hideg időben kialakuló felső légúti hurutos megbetegedések kialakulásában jelentős szerepet kap a szervezet ellenállóm képességének átmeneti vagy tartós gyengülése. Az életkor előre haladásával az immunrendszer aktivitása, a jótékony védősejtek száma fokozatosan csökken. Ennek köszönhetően az idősebb korban jelentkező fertőzések jobban megviselik az egyént, a gyógyulás lassabban következik be.
Egy olasz tudományos vizsgálatban 363 hatvan évnél idősebb személy vett részt, akiket három csoportra osztottak. Az egyik csoport résztvevői három héten át naponta két alkalommal joghurtitalt fogyasztottak, a másik csoport tagjai lactobacillus casei-vel és joghurt kultúrával dúsított tejet kaptak, a harmadik kontrollként szerepelt, tehát nem kapott semmilyen probiotikus "finomságot".
Minden csoportot további alcsoportra osztottak, így hosszabb időszakon át tudták figyelni az immunrendszer változásait. A nyomonkövetésre akkor került sor, amikor az adott földrajzi területen magas előfordulást mutatott az influenzás megbetegedések gyakorisága. A vizsgálat alatt minden héten ellenőrizték az egyének fizikális státuszát. Az eredmények szerint nem volt számottevő eltérés a megbetegedések számát illetően a három vizsgált csoport között, jóllehet a kialakult influenzás tünetek fennállása jóval tovább tartott abban a csoportban, amely nem részesült probiotikum kúrában.




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 7
Tegnapi: 23
Heti: 75
Havi: 399
Össz.: 212 278

Látogatottság növelés
Oldal: Időskor-probio
BÉLFLÓRA - © 2008 - 2024 - belflora.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »